2015. júl 05.

BELVÁROSI BEFEKTETÉS - Évi 9%-os megtérülés ma adó után, bizony

írta: Szigeti Zoltán
BELVÁROSI BEFEKTETÉS - Évi 9%-os megtérülés ma adó után, bizony

Lakberendezési alkotó blogot ígértem, ezzel is készültem mára.

De még előtte köszönöm a már kapott sok pozitív visszajelzést a kezdésre, igyekszem a napi pozitív híradó lenni!

Néhány lakás átalakítása után vagyunk, de az elsőről osztok meg most képeket, amiről végre nem felejtettünk el "előtte" fotókat is csinálni! Ugyanis ezt a kis lakást befektetési céllal vettük, az előtte fotók nem szándékosan rendetlenek, ilyeneket tudtam készíteni, amikor vásároltuk.

A felújítás célja az ún. homestaging volt, azaz hogy az 5-ös skálán 3-asnak, közepesnek minősíthető állapotról legalább jó-kitűnő szintre emeljük, hogy drágábban adhassuk ki:

  •  cél volt, hogy minél kevesebb pénzből újítsuk fel, amire zseniális támogatás a jófogás (elérhető ITT): nem csak olcsón tudtunk beszerezni a csillárt, a bútorokat, de jó érzés az is, hogy szemetelés helyett mi értéket teremthetünk azzal, ami másnak felesleges, pedig még szép és hibátlan;
  •  a lakás fő előnyének, a négy ablaknak a jobb kihasználása: ez a lakás sokkal világosabb lehet! Ezért kibontattuk a falakat a konyha körül, ami által egybenyitottuk egy nagyobb amerikai konyhás térré a szobával, fehérre festettük a falakat, felcsiszoltattuk a parkettát. Ezáltal nem csak nagyobbnak tűnik a lakás, de annyira kivilágosították a szobát, hogy még az elegáns fa mintájú sötét padlóburkolat és a szoba karakterét meghatározó sötét tapéta ellenére is jóval világosabb a hatás;
  •  hangsúlyozni akartuk az 1800-as évekbeli épület régi klasszikus stílusát, de nosztalgiázók helyett mai embereknek. A régi hangulatot szolgálja a csillár, a felcsiszolt parketta, a szőnyeg mintája, a dohányzó asztalka, de a Brooklyn híd bontott téglás képe is. Ezzel egyensúlyban modern hangulatot ad neki éppen a híd fotóján a kábelek geometrikus összképe, a bútorok nagy része, illetve a felújított konyha (ajtók és munkalap cserélve a régi szekrénytesten).


A befektetés paraméterei: 8,6 millió forintos vételár az Oktogon közelében, 900ezer forint felújítás, tehát 9,5 millió összbefektetés. A kiadási ár kezdeti reményeinket túlszárnyalta, 95ezer Ft/hóért hirdettük meg, és többen is ki akarták venni, a bevételünk nem hogy a lakás törlesztő részletét fedezi, de bevételt is termel azon felül!
Ez adta az ötletet, hogy mivel ez jó és elérhető befektetés, másoknak is segítsünk ebben fair, munka mennyiségétől függő díjazásért cserébe. Akit ez érdekel, hívjon a 70 9678061-es telefonszámon, mert szívesen vállalom.
Akár azt, hogy eladó lakást sikerdíjas alapon olyan állapotba hozok, hogy több érdeklődő legyen és magasabb áron lehessen értékesíteni,
akár azt, hogy befeketetés célú lakást jobb áron kiadhatóvá tegyek,
akár saját lakáshoz tanácsot adjak, látványtervet készítsek, hogy hogyan lehetne kellemesebb vagy hasznosabb.

Ugyanis nem csak hogy az albérlő örülhet, hogy szebb, igényes környezetben lakhat, de a befektető is több pénzt kap a lakásért, és nem utolsó sorban én meg örülök, hogy ezt tervezhetem! :) Igazi nyer-nyer szituáció, kell ennél több?
Ez is elég lenne, de jól eső gondolat, hogy azon túl, hogy mindenki örül, az eredmény még ráadásul az, hogy hozzájárulunk ahhoz, hogy az utóbbi évtizedekben elhanyagolt Budapest szépül, eggyel több megújult, szép hely van Budapesten!

Engem az is nagy büszkeséggel tölt el, hogy milyen képet ad Budapestről az airbnb budapesti kiadó lakás kínálata, amit ITT nézhetsz meg. Bíztatok mindenkit, hogy nézze meg, és legyen büszke rá, mert a külföldi ide látogató turista azt látja, hogy Budapest nem csak hogy nyugat európai színvonalú lakásokkal van tele, de ötletes és egyedi megoldásokkal! Persze tudom, hogy nem ez a teljes kép, de van ilyen is bőven, és szép a kirakat, ráadásul a munkám eredményeképpen van még egy szép hely Budapesten.
Engem ez tölt fel, ráadásul amióta három hónapja itt lakunk, azóta még inkább meg is szerettük ezt a lakást, nehezen költözünk majd ki belőle, annyira megszerettük az itt létet!

És most már jöjjenek a képek, remélem, hogy nektek is tetszik!
Szép vasárnapot mindenkinek!

Először jöjjön az új szobáról a konyha felől egy kép, ami a megújult hangulatát jól átadja a lakásnak:

 


Az alaprajz az ELŐTTE állapotról a sok fallal, és UTÁNA a kibontott falakkal:


A nappali ablak felőli sarkából fotózva a konyha felé, ahol régen fal volt, most egybenyitott tér az új konyhával:


A kibontott konyha fal alól fotózva a nappali ablakos sarka felé:



A nappali mélyéről a szoba ajtónyílása felé, amit régen egy beépített szekrénnyel vettek körbe, ami az ablak fényét is takarta:


Az előszoba képe a szoba felől a bejárat felé fotózva:



Az előszoba képe a bajárat felől a szoba felé fotózva:


A konyha képe a konyha mélyéről az előszoba felé: régen mindkét oldalt szűkítette a teret munkalap.


A konyha képe az előszoba felől a konyha felé: nem csak az egyoldali konyha pult, hanem a kibontott fal miatt is jóval tágasabb érzést ad.


A fürdőszoba előtte-utána:

 

Szigeti Zoltán
Szólj hozzá

Homestaging Ingatlan befektetés