2015. sze 16.

Mennyit számítanak egy lakásban a kiegészítők!

írta: Szigeti Zoltán
Mennyit számítanak egy lakásban a kiegészítők!

Mai bejegyzésemben nem saját munkát, hanem egy tehetséges barátom kis lakását mutatom be. A lakás, amit az airbnb-n ITT hirdetnek, több szempontból is említésre és bemutatásra méltó.

Egyrészt mintapéldája annak, hogy hogyan lehet lakhatóvá és kellemessé tenni egy 10 négyzetméter alatti (!) "lakást". Amikor hallottam, hogy nekiállnak egy tárolószerű helyiség átalakításának ilyen célból, én is szkeptikus voltam, de a képek és az airbnb-s visszajelzések önmagukért beszélnek. Egy kis 9 négyzetméteres tároló garzonná alakítható, és ezáltal alkalmassá tehető 1-2 millió forint beruházással rövid távú kiadásra elégedett vendégkörrel!
A bejárati ajtó üvegei a természetes fény egyetlen forrása, innen egy csőlakás nyílik kb 4 méter hosszan, alig 2,5 méter szélesen. A bejárati ajtó után az előszoba rész fala mentén van a teakonyha, ezt követi a kinyitható kanapé a fal mentén, majd a helyiség belső felén választották le a fürdőt.

Másrészről a fotók vidámsága abból adódik, hogy nagyon ügyesen válogatták össze a kiegészítőket! A lakás egyetlen természetes fényforrása az ajtó üveges része, ezért adódott, hogy a falak és a bútorok színe elsősorban fehér vagy világos szín legyen, hogy élhetően világos hatás legyen a végeredmény. Ahhoz, hogy ebbe a fehérségbe élet költözzön, ahhoz viszont kontrasztok és színek kellettek, és ezt nagyon ügyesen meg is oldótták a kiegészítőkkel, ahogyan az alábbi fotókon látszik:

 

 

 

 


Szigeti Zoltán

tygertrend.hu

logo-torii-32.png

 

Szólj hozzá

Homestaging Lakberendezési tippek