2016. feb 24.

A Böszörményi út lesz a Hegyvidék főutcája

írta: Szigeti Zoltán
A Böszörményi út lesz a Hegyvidék főutcája

A budapesti XII. kerület az utóbbi időben sok fejlesztéssel igyekszik saját lakóin kívül a teljes város számára is vonzó látogató célponttá válni. A Normafa rehabilitáció projekt tervezgetése közben a kerületi polgármesteri hivatal előtti tér is szépen megújult, egy része sétáló utcává vált. A terveknek ez még csak az első lépése volt, ugyanis gyalogosbarát, egységes arculatú zöld főutcává tervezi átalakítani a főváros és a kerület vezetése a Böszörményi utat. Részletek elérhetőek ITT.

A tizenkettedik kerület a maga 75 évével viszonylag fiatal kerület, amely korábban a fővárosiak nyaralóival teletűzdelt hegye volt. Többek közt Jókai Mór is sokat időzött itt. Az első világháború utáni időszakban kezdett el beépülni a háború alatt dicsőséget szerzett polgárok és az állami alkalmazottak ide költöztetésével. Az 50-es évek után a lakók összetétele miatt a kerület kívül esett a favorizált területen, majd az ezredfordulóra nyerte vissza politikailag is elfogadottan a lakói által szeretett régi presztízsét. A történelmi múltja miatt a kerületnek korábban sosem volt boltokkal teletűzdelt sétálós központja. Ennek a fejlesztésnek köszönhetően a közeljövőben alakulhat ki a városnak ez az újabb vonzó szabadidős célpontja, amely az ingatlan árakra is jelentős hatást gyakorolhat. 

 gyalogosbarat_hellye_valna_a_megujulo_boszormenyi_ut.jpg

Forrás: ITT

 

Szigeti Zoltán

tygertrend.hu

logo-torii-32.png

 

 

Szólj hozzá

Ingatlan befektetés