2016. aug 22.

A Czakó kert a régi újraértelmezésének mintapéldája

írta: Szigeti Zoltán
A Czakó kert a régi újraértelmezésének mintapéldája

Az egy nap a városban cikke nyomán látogattunk el a nem régen nyílt Czakó kertbe. A ház a Naphegy tetején a régi tabáni hangulat egyik utolsó megmaradt emléke, amely a Tabán nagy részével ellentétben meglepően megúszta a városrendezési célú pusztítást. A háznak ezen túl is érdekes története van a blog szerint:

"Itt lakott ugyanis Rozi és egykori férje, akik annak ellenére éltek egy épületben, hogy egyébként már rég elváltak. A férj a pajta felőli épületben lakott, Rozi a Hegyalja út felől. De egyébként jól megvoltak, szerették egymást, barátként, amennyire csak a válás után ez fizikailag lehetséges. Amikor az épület egy részét eladták a Czakó Kert tulajdonosainak, ismét egymás mellé költöztek, mígnem a férfi nemrég meghalt. Így az épületben, az udvar déli felében ma is ott él Rozi, immár egyedül, és nagyon élvezi, hogy a romos, elhagyatott udvar így megszépült, és hogy az egykori lakóépületben ma csúcscukrászat, fagylaltműhely és egy egyszerűbb konyha is működik."

Forrás: ITT

Ami miatt blogunkban bemutatjuk, az az igényes felújítás, amit a régi vincellérházon és kertjén véghez vittek. A házat és kertjét régi állapotában állították helyre, de a hely hangulata mégis kifejezetten modern. Különleges fúziója ez a hely a kompromisszum nélküli hagyomány tiszteletnek és a mai világ tisztaságának és profizmusának.

A ház régi tetőszerkezete alatt modern fém vázas pergola alatt várják a vendégeket a nagy fagylaltos és sütemény hűtők.

wp_20160812_19_51_24_pro.jpg

Külön cseresznye a torta tetején a régi hintaló a fémszerkezet tetején.

wp_20160812_19_47_55_pro.jpg

A régi ház kőfala különleges  évszázados emlék a többszintes házak árnyékában.

wp_20160812_19_49_05_pro.jpg

Az olyan részletekre is odafigyeltek, hogy ne olcsó térkővel, hanem régi hangulatú macskakővel burkolják az udvart. Külön érdekes memento a darabjaiból üjra összeállított kapu a falban, amely hiányos alsó része alapján valószínűleg a a ház történelmének egy mementoja.

wp_20160812_19_50_57_pro_1.jpg

A ház borászati múltjára emlékeztet a kert dekorációja is.

wp_20160812_19_51_44_pro_1.jpg

 

Szigeti Zoltán

tygertrend.hu

Szólj hozzá

Lakberendezési tippek