2017. sze 11.

Játékos minimalista nappali szekrényünk

írta: Szigeti Zoltán
Játékos minimalista nappali szekrényünk

Filip Janssens, belga bútortervező és belsőépítész munkáit nagyon szeretjük, modern minimalista, mégis játékos és különleges beépített bútoraival tele van a pinterest. Korában ITT elérhető cikkünkben mutattuk be a munkáit.

Annyira komolyan vágytunk ilyen szekrény alkotására, hogy több enteriőrbe is terveztünk hasonlót, de mostanában más stílust választó megbízókkal hozott össze a sors. Sebaj, a dolgozó és gardrób szobánkat fel kell számolnunk amúgy is gyerekszoba kialakítása céljából, így megvolt a keresett ürügy, így megterveztük és megcsináltattuk magunknak! A múlt héten telepítette is asztalosunk, akinek precíz munkája azóta is nap, mint nap mosolyt csal az arcunkra!

20170911_061710047_ios.jpg

20170911_061812228_ios.jpg

Ennek helyén korábban egy thai stílusú fonott könyves szekrény volt, ez lett cserélve, illetve a szintén thai ópium asztalka. Ezzel most elbúcsuztunk az alábbi képen látható korábban nagyon szeretett távol keleti divattól.

img_0710_1.JPG

Meglepő, hogy ugyanazon a  helyen most mennyivel többet tudunk tárolni: a könyvespolc helyett a teljes irodánk, a fél előszobai tárolónk, és még vasaló, összecsukott teregető is elfér benne. Legfőbb előnye pedig, hogy a nyitott elemeknek köszönhetően a nagy szekrény zárt látványa nem nyomja a teret. Remélhetőleg tervezhetek még hasonlót, mert boldoggá tett. 

Szigeti Zoltán

tygertrend.hu

Szólj hozzá

Lakberendezési tippek