2015. júl 29.

OTTHONUNK III. - Konyha, étkező

írta: Szigeti Zoltán
OTTHONUNK III. - Konyha, étkező

Ahogy előző bejegyzéseimben is ígértem, napról napra bemutatom egy helyiségét a most felújított otthonunknak.

  • Az alaprajzot, az átalakítás koncepcióját, illetve az előszobát bemutató bejegyzésem elérhető ITT
  • A nappalit bemutató bejegyzés elérhető ITT;
  • A japános stílusú hálószobát bemutató bejegyzés elérhető ITT;
  • A fürdőt bemutató bejegyzés elérhető ITT
  • A kis WC-t és a kerámiázott mosdónkat bemutató bejegyzés elérhető ITT;
  • A teraszunkat bemutató bejegyzés elérhető ITT.
Ma az előszoba után következő helyiséget, az új konyhát és a hozzá kapcsolódó étkezőt mutatom be.
Ez az a helyiség, ami korábban fürdőszoba volt, és fal választotta el a nappalitól. Ezt a falat kiverettük, és egybe nyittattuk a nappalival, és egy teljesen új, ide méretezett konyhát csináltattunk asztalosunkkal, Tamással, aki újra bizonyította igényes munkáját! A cél az volt, hogy
  • több munkalap felületünk legyen a főzéshez, mint korábban;
  • a kis helyiség és így szűkös folyosó ellenére jól el lehessen férni: ezért körbejárható konyha szigetet alakítottunk ki, ami által két bejárata is van a konyhának, ráadásul a terasz is közelebb került az előszobához;
  • mivel a mosogatás nem a hobbink, ezért férjen be a kis területre mosogatógép is;
  • a nappali természetes anyagokkal kialakított stílusához passzoljon az új konyha.
Sajnos ennek a helyiségnek is az előző telefonom vesztek az előtte fotói. 
A végeredmény az alábbi fotón látható az előszoba felől.
Az ajtók színe magasfényű bézs, a munkalap pedig szépen egységben van az előszobában lévő ajtók és szekrények lapjával azáltal, hogy ugyanazt a bútorlapot használtuk (amiről ITT írok). Itt egy különösen vastagított kivitelét kértük ennek a dió erezetes mintájú bútorlapnak, ami kifejezetten masszív hatást ad a bútoroknak, egységet képez a felette ívelő gerendával, és erősíti a fa hatását.
img_0761.JPG
 
Fotó: Soltész Mátyás

A konyha előszoba felőli sarkán a díszpolcos rész nem csak szép ellensúlyt ad a kazánt takaró nagy konyhabútor ajtófelületnek, de a konyhabútort is szépen összehangolja a nappali hangulatához.
Az alábbi fotón látszik a nappali felőli látványa a konyhának. A kivett falrész helyén a már említett újonnan beépített ál-gerenda keretezi az átjárót. A felülete aprólékos munkával lett rusztikázva Tamás által. Látványa alapján nem látszik különbség egy igazi gerendához képest, súlyban és árban viszont jelentősen érezhető! :) Ráadásul mivel belülről üreges, ezért 3 LED-es spotot is be tudtunk építtetni. Döbbenet, hogy 3-szor 5W fogyasztású LED-es világítás milyen szépen bevilágítja a helyiséget!
Az étkező asztal a Quattro Mobili Mariposo nevű tömör akácfa asztala (a Kika forgalmazza ma már, részletek róla elérhetőek ITT), 140 cm hosszú, kinyitható 180 cm hosszúra, ha a családot is vendégül látjuk. Masszív és nagyon szép famintájú asztal. A kényelmes székek szintén a Quattro Mobili kínálatából vannak. A kárpitjuk műbőr, amit mindenkinek ajánlok: nem izzadunk rá, tartósak, könnyen takaríthatóak, és nekem még az a tudat is jól esik velük kapcsolatban, hogy jó tulajdonságaik mellett egy állat életébe sem kerültek!

img_0740.JPG
 
Fotó: Soltész Mátyás
 
A konyha külön dísze az előszobáéval egységes bézs kőhatású lapba beépített patchwork stílusú cementlap mozaikja. Nem akartuk a teljes konyhát ezekkel burkolni, mert egyrészt nagyobb felületre nem olcsó burkolat, másrészről túl hangsúlyos lett volna, és nem akartuk, hogy a konyha egyéb részleteiről teljesen elvonja a figyelmet. A kivitelezőnknek, Józsinak kihívásos feladat volt, amit szépen oldott meg, mert a cementlapnak nagyobb a mélysége, mint a padlólapé, ezért süllyesztett helyet kellett kialakítania neki a a padlólapéhoz képest. Nyilván szubjektív a véleményem, de szerintem elegáns és egyszerre bohókás megoldás lett! Kíváncsi vagyok a véleményetekre, tessék kommentelni!
img_0767.JPG
 
Fotó: Soltész Mátyás
A mosogató tálca a bútorlap színéhez illő bézs, amit gránit anyagának köszönhet. A tűzhely egy indukciós és egy gázos félből ad ki egy egészet. Van amihez az egyik, van amihez a másik a megfelelőbb választás, ezért döntöttem emellett a megoldás mellett, de ma már nem ajánlom ezt senkinek, ha gáztervvel jár a megvalósítása. Két hónapja intézem hozzá a papírokat, és szerintem most lehetek valahol félúton, és akkor a több száz ezres költségről nem is beszéltem! Tegnap mosolyogva hallgattam a főgáz reklmáját a rádióban, ahol a biztonságos (ez még OK) és ügyfélközpontú (!) kiszolgálásukkal büszkélkednek...
Egyik kedvencem a fűszertartó polc: nem csak szép asztalos munka, ahogyan egységet alkot a párkánnyal, de olyan jó végre átlátni a sok fűszertartót! Alig várom, hogy itt főzzünk hétvégén!!
img_0764.JPG
Fotó: Soltész Mátyás
És végül csatolom az egyetlen nappali felőli előtte-utána fotó kombinációt. Ha nem ismerném az előzményeket, rá sem lehetne ismerni, hogy ugyanazt a helyet mutatja...

 
Szigeti Zoltán
Szólj hozzá

Lakberendezési tippek