2016. júl 06.

Csézz menő gyerekszobában!

írta: Szigeti Zoltán
Csézz menő gyerekszobában!

Írtam már korábban új megbízásomról, aminek nappali látványterveinek első verzióját megosztottam már ITT. Ez a megbízásom érdekes tanulást és szép kihívást is hozott magával, ugyanis a gyerekszoba megtervezésével is megbíztak.

Izgalmas új feladat egy mai tini szobájának megtervezése. Azért kellett sokat tanulnom hozzá, mert a srác világa számomra majdnem ismeretlen volt. Virtuális csatákban éli világát a számítógép előtt, mikrofonos fülhallgatóval tartva a kapcsolatot barátaival, miközben Counter Strike-oznak, azaz terroristákat iktatnak ki csapatban. Azt is megtanultam, hogy egymás közt ők a játék nevének rövidítését használva Cséznek.

Közben azon töprengtem, vajon hogyan rendezzem be a szobát az ő harcos-katonai világára, miközben a cél nem az lenne, hogy szobájának környezete öldöklésre ösztönözzön. Szüleivel ebben egyet is értettünk, összesen egy vágyott tárgyat engedélyeztek: egy kést bekeretezve. Hogyan költöztettem a CS világát a szobájába a látványterv első két verziójában?

Bemutatom a mostani állapotot megörökítő képeket a tervezett állapot látványterveivel.

pjimage_4_1.jpg

A katonai hangulatot sugározza terep mintás függöny, a használt autógumiból elképzelt dohányzó asztalka, a raktári hangulatot sugárzó fehér téglafal, és a csővezetékekből szerkesztett polcok. A játékok világára inspirál a fnatic játékos csapat falra graffitizett logója.

pjimage_3_1.jpg

A fenti képen ugyanannak a szobának a képe látható a másik oldalról, első körös átdolgozás után. A kanapé mögötti falat felhőkarcolók éjjeli pószter fotója díszíti, a fali logót és a fal színét kérésükre cseréltem. A srác által kért fekete-szürke hangulatot a kiegészítők vidám kékjével igyekeztem ellensúlyozni, és vidámmá tenni. A csöves polcokat cseréltem az ikea valje sorozatának játékosan elhelyezett kombinációjára. A katonai hangulat szellemesen köszön vissza a kanapé feletti éjjeli lámpa sisak búráján.

 

Szigeti Zoltán

tygertrend.hu

Szólj hozzá

Lakberendezési tippek