2017. aug 14.

Építkezés közben mutatja már magát a rajzasztal tere

írta: Szigeti Zoltán
Építkezés közben mutatja már magát a rajzasztal tere

Év elején megbízást kaptunk egy újpesti különleges belső két szintes panel lakás terének megtervezésére. A felújítás június végén indult, és jó látni ismét, hogy a korábban kellemetlen "panel lakásos" szobák hogyan formálódnak azzá a vonzó térré, amit a rajzasztalon megterveztünk megbízóinkkal együtt. Összevetettem a felújítás előtt készült képeket a mostani állapottal, illetve a látványtervekkel, és azt gondolom, érdemes megosztani - jó látni, hogy mit alkotunk, és érdekes látni, hogy ugyanazoknak a tereknek más arcát látjuk.

A nappali sarkában korábban a konyha falakkal elszeparálva szűkítette a tér érzetet, illetve sötétítette a szobát. Úgy döntöttünk, hogy ezeket a falakat bontjuk, és már a bontási jelenlegi állapoton is látszik, hogy milyen jót tett a térnek. Már készül közben a gipszkarton polc, hamarosan bútorozhatjuk!

intarzia_nappali.jpg

Ugyanott állva hátrafelé nézve az előszobát és a belső lépcsőt láthatjuk. Korában ez a lépcső egy az alábbi első képen látható beton válaszfalon támaszkodott. Ezt kibontottuk a nagyobb tér érdekében, és gipszbeton szerkezetű lépcsőt terveztünk a helyére. Az eredmény várhatóan nem csak kényelmesen nagyobb előszoba tér, de egy jóval nagyobb előszoba szekrény is!

intarzia_eloszoba.jpg

Izgalmas, hogy ugyanazokat a szobákat látjuk, és mégis mekkora különbség, ugye?

Nekem ezek a bizonyítékok, hogy mennyit számít a tervezésünk, illetve hogy mennyivel kellemesebb utána az élet - érdemes belevágni a felújításba!

 

Szigeti Zoltán

tygertrend.hu

Szólj hozzá

Lakberendezési tippek