2016. ápr 18.

Hogy rendezték be a királyi lakosztályt a New York Palotában?

írta: Szigeti Zoltán
Hogy rendezték be a királyi lakosztályt a New York Palotában?

Meglepően hangzik, de van szállás 1000 eurós kezdőárról Budapesten. Az év kiemelt időszakaiban még akár 2700 euróra is felszökik az ára, azaz egy éjszaka "szállásért" akár 800 ezer forintot is fizetnek Magyarországon a turisták az olasz Boscolo lánc budapesti hoteljének királyi és királynői lakosztályáért. Azt gondolnánk, hogy ez egy kirakat úri hóbort, de a szálloda vezetőjének elmondása szerint, aki bemutatta nekem a szállodát, ezeknek a lakosztályoknak az éves kihasználtsága 80% körüli!

Hogy ki a vendégköre ezeknek a szobáknak? Az oroszokat meg sem említette, sokkal inkább az olasz nemességet, a Ferrari csapat pilótáit a Forma 1 idején, amerikaiakat, illetve meglepő módon Paris Hiltont, aki annak ellenére itt szállt meg, hogy két szállodája is van apucinak Budapesten.

Meggyőző a teljesítménye ezeknek a szobáknak, ahogyan az épület maga is az. Külső homlokzata erődemonstrációt célzott, ugyanis ahogyan neve is árulkodik, a New York Palotát a holland New York Biztosító építtette székházának az 1800-as évek végén.

wp_20160414_17_14_19_pro_1.jpg

Az eklektikus stílusú épület alsó szintje szolgált már akkoriban is üvegtetővel fedett impozáns ügyféltér céljából. Már az építéskor kialakították a New York kávéházat, aminek elsődleges célja a rendkívül bőkezű költségvetéssel épített palota megtérülésének támogatása volt.

Az épület mai állapotát csodálva egészen döbbenetes belegondolni, hogy az épületet megépítése óta több bombatalálat is érte! A Boscolo lánc tervezői és kivitelezői csodát műveltek az épülettel, amelyet tevékenysége számára az államtól bérel hosszú távon a hotel.

wp_20160414_17_15_45_pro_1.jpg

wp_20160414_17_25_08_pro_1.jpg

Az első emeleten helyezték el a biztosító dolgozóinak irodáit, a második emelettől felfelé pedig az itt dolgozó hivatalnokok bérlakásait alakították ki. A hotelek nagy részében a lakosztályokat a felső emeleteken szokták kialakítani, de nem így történt a New York Palota esetében. A királyi és a királynői lakosztály az első emelet körútra néző főhomlokzati részén lett kialakítva, 130 és 147 négyzetméteren. A lakosztályok eklektikus olasz stílusban lettek berendezve, carrarai márvánnyal burkolva, több száz kiló tömegű színes muranoi üveg csillárokkal díszítve. A stílusukat nem kommentálnám hosszan, mert nem az én világom, de egy ilyen épület ilyen tereinek azt gondolom, hogy méltó berendezése, amit kihasználtságuk igazol. A lakosztályokhoz kártyával nyitható külön előtér vezet:

wp_20160414_17_26_32_pro.jpg

A földszínek dominálnak, mindkét lakosztályban: a királynőiben a piros egészíti ezt ki, míg a királyiban a visszafogottabb kék.

A királynői lakosztály bejárata a nappaliba vezet, amelyből még külön vendég mosdó is nyílik.

wp_20160414_17_28_06_pro.jpg

wp_20160414_17_34_55_pro.jpg

A nappali után következő helyiség a hálószoba.

wp_20160414_17_29_00_pro.jpg

wp_20160414_17_33_39_pro.jpg

A hálószobából nyílik a kondigépekkel is felszerelt, tágas, márvánnyal borított fürdőszoba, amelyből két külön faburkolatú gardrob helyiség is nyílik még.

wp_20160414_17_32_44_pro.jpg

wp_20160414_17_32_19_pro.jpg

A királyi lakosztály a nagyobb, mert ennek bejáratából nyíló nappalija kiegészül még egy étkező helyiséggel is.

wp_20160414_17_36_01_pro.jpg

wp_20160414_17_38_13_pro.jpg

wp_20160414_17_37_46_pro.jpg

wp_20160414_17_37_31_pro.jpg

A nappaliból nyílik itt is a tágas hálószoba.

wp_20160414_17_38_29_pro.jpg

wp_20160414_17_41_40_pro.jpg

A hálószobából itt is óriás káddal és zuhanyzóval is felszerelt tágas fürdőszoba nyílik, aminek ízléses márvány és mozaik burkolata és tükrei is figyelemreméltóak!

wp_20160414_17_39_02_pro.jpg

wp_20160414_17_40_13_pro.jpg

Még ha nem is ilyen stílusban rendezném be a lakásom, én büszke vagyok rá, hogy ilyen keresett luxus Budapesten van!

 

Szigeti Zoltán

tygertrend.hu

Szólj hozzá

Lakberendezési tippek Érdekességek-mosolyok