2015. júl 27.

OTTHONUNK I. - Kis WC-be gyurmázz mosdót!

írta: Szigeti Zoltán
OTTHONUNK I. - Kis WC-be gyurmázz mosdót!

Jelentem, hazaköltöztünk!
Sajnos blog aktivitásomon is észrevehető volt, hogy az utóbbi egy hetet pakolással töltöttük. Ez péntektől csak még intenzívebb lett, és egész tegnap, vasárnap estig tartott - megállás nélkül. Tegnap este végre kidőltünk a kanapénkra, és jól eső mély fáradtsággal csodáltuk a felújítás eredményét. Nagyon jól esett!

Épp ezért az elkövetkezendő napokban a felújított lakásunkat mutatom be, ahol találtam korábbi fotót, ott azt is mellékelve.

Mivel holnap még be kell fotóznom világosban is, ezért ma kezdem a kis WC-vel, ahol a természetes anyagok iránti szeretetünk tükröződik mind a mozaikos díszcsempézésben, mind a farönk hatású padlólapban, mind a mosdóban, amit mi kerámiáztunk!

  •  Az alaprajzot, az átalakítás koncepcióját, illetve az előszobát bemutató bejegyzésem elérhető ITT;
  • A nappalit bemutató bejegyzés elérhető ITT;
  • A konyhát és az étkezőt bemutató bejegyzés elérhető ITT;
  • A japános stílusú hálószobát bemutató bejegyzés elérhető ITT;
  • A fürdőt bemutató bejegyzés elérhető ITT;
  • A teraszunkat bemutató bejegyzés elérhető ITT.

Azért álltunk neki a kis WC-ben a mosdó kerámiázásának, mert nem találtunk megfelelő méretű kis mosdót: ami elég nagy kézmosáshoz, de elég kicsi az apró kis WC-nkbe.
Ezt bárki megcsinálhatja, aki néhány alap kerámia órán elsajátította a kerámiázás alapszabályait. Főképp arra kell figyelni a gyurmázáshoz képest, hogy ne maradjon levegő az anyagban, mert az a kisütéskor a művünk felrobbanásával képes kedvét szegni a kerámiázónak... A másik szűk keresztmetszet, hogy az agyag száradáskor a víz párolgása folytán veszít térfogatából, tehát a lefolyónak szánt lyukat érdemes kicsit túlméretezni. Hogy mennyivel? Hát kicsit. Ugyanis a használt agyag összetételétől függ a zsugorodás mértéke is.
Mi samottos fehér agyagot használtunk, egyrészt azért, hogy csak mázazni kelljen, színezni ne, maradjon az agyag természetes textúrája látható, másrészt azért, mert ez az agyag az egyik legkönnyebben formálható repedés nélkül.

Egyszerű, de kitartást igénylő feladat. Készítés közben volt, hogy a még nedves agyag engedett a gravitációnak, és a szép peckes mosdótál megereszkedett, amikor is anyósom nagy kacaj kíséretében kijelentette, hogy úgy néz ki, mint egy piszoár... Erőltetett mosolyt felvesz, 10-ig számolás, újratervezés, még egy kis gyurmázás, kitámasztás, amíg szárad az agyag...
Tehát néhány óra alapozás agyag gyurmázással, a fenti néhány szabály, és mindenkinek lehet egyedi mosdója!
Nekem nagyon megtetszett, szívesen csinálok megrendelésre is, természetesen igény szerinti formában is!

 

 

 


Szigeti Zoltán

tygertrend.hu

logo-torii-32.png

 

Szólj hozzá

DIY Lakberendezési tippek